A katedra két oldalán
www.median.hu 
2017. április 26. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Ha a népszavazáson múlna, biztosan visszalépnénk

Ha a Momentum kezdeményezése sikerrel jár, és népszavazásra kerül sor, a budapestiek többsége amellett tenné le a voksát, hogy a főváros vonja vissza olimpiai pályázatát .  

Enyhén nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából 2015 novemberében átfogó felmérést végzett a magyar társadalom zsidósághoz való viszonyáról.
 


Olimpia: csökkenő lelkesedés

Csatlós vagy csatlakozó?

Europtimizmus



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2008. március 03.

A katedra két oldalán

Felmérés hallgatók és oktatók körében a felsőoktatásról és a tandíjról

A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé, részben épp a hallgatók hozzáállása miatt. Talán ezért is lehet, hogy a diákok többsége ellenzi, az oktatók többsége viszont támogatja a tandíj bevezetését – többek között ez derül ki abból a felsőoktatás-kutatásból, amelyet a Népszabadság megbízásából készítettünk.
 

A magyar felsőoktatásban két dolog hozhat jelentős változást a közeljövőben. A bolognai folyamat, az egységes európai felsőoktatási rendszerbe való integrálódás már beindult, és ennek következményeként többek között három éves alapképzésre és két éves mesterképzésre bontották a tanmenetet. Bár ez a folyamat új alapokra helyezheti az egész magyar felsőoktatást, az érintett közvéleményt a jelek szerint sokkal inkább a képzési hozzájárulás, vagyis a tandíj kérdése foglalkoztatja.

Nézzük először is a kiinduló helyzetet; milyennek tartják a jelenlegi képzést az érintettek? Bármilyen meglepő is legyen, de a diákok sokkal jobb véleménnyel vannak a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóik. A kutatásban megkérdezett közel ötszáz egyetemi és főiskolai hallgató a közepest jelentő 50 pontnál jóval magasabb „osztályzatot” adott a saját intézményének az értékelési szempontok mindegyikében (1. ábra). A képzés szakmai színvonalát például 42 százalékuk jónak, további 28 százalékuk nagyon jónak minősítette. A legtöbb kritikus véleményt a munkaerőpiac elvárásaihoz való alkalmazkodás váltotta ki, de a többség ezzel is elégedett. Sőt, a vizsgálatban megkérdezett fiatal, diplomával rendelkező munkavállalók túlnyomó többsége is azt mondta, hogy az egyetemen, főiskolán tanultakat jól tudta használni a jelenlegi munkájában.
 
Az oktatók ennél jóval kritikusabbak. A képzés általános színvonalát 17 ponttal ítélték rosszabbnak, mint a hallgatók, sőt még a tanárok hozzáállásáról is kedvezőtlenebb volt a véleményük, mint a diákoknak (2. ábra). Persze a közepes színvonalért elsősorban nem magukat, hanem a körülményeket és   tegyük hozzá   sokan a hallgatókat is hibáztatják. Amikor az oktatóknak a saját szavaikkal kellett megfogalmazni, hogy mit tartanak a magyar felsőoktatás és a saját intézményük legfontosabb problémáinak, akkor a legtöbben az alulfinanszírozást (71 százalék), a tömegképzés általánossá válását (46 százalék) és sokszor az utóbbival összefüggésben a hallgatók felkészületlenségét és motiválatlanságát (52 százalék) említették. „Rossz osztályzatot” kaptak a diákok akkor is, amikor a tanárok tizenöt szempont szerint értékelték a felsőoktatás helyzetét: a hallgatók mentalitásánál csak az oktatók anyagi megbecsülését tartották rosszabbnak.
 
Elképzelhető, hogy a hallgatók általános elégedettsége éppen az állítólagos „rossz hozzáállásukból” következik, legalábbis a kutatás számos tapasztalata arra utal, hogy a hallgatók azért is ilyen elégedettek a képzéssel, mert valójában nem is tulajdonítanak annak különösebb jelentőséget az életben való boldogulás szempontjából. Amikor például arról kérdeztük a fiatalokat, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó állást találjon, a legtöbben a megfelelő kapcsolatokat említették, a képzettség szempontjai pedig az utolsó helyre kerültek (3. ábra) – és ebben a kérdésben nem volt érdemi különbség a diplomások vagy a diploma megszerzésére készülők, illetve a kortársaik véleménye között. Az egyetemre, főiskolára készülő fiatalok – 16 évesnél idősebb középiskolások vagy felsőoktatási tanulmányokat még el nem kezdett érettségizettek – közel fele a leginkább azzal magyarázta a terveit, hogy „diploma nélkül nem lehet jó munkát találni”, de a képzés során szerzett tudást már sokkal kevesebben említették, ennél még az is fontosabb volt, hogy az „önbecsüléshez fontos, hogy diplomát szerezzen” (4. ábra). Árulkodó jel az is, hogy a például a vidéki főiskolák és a budapesti egyetemek hallgatói egyformán elégedettek az oktatási intézményükkel, pedig talán joggal feltételezhetjük, hogy van különbség a képzések színvonala között.
 
Azzal kapcsoltban a katedra mindkét oldalán állók elég szkeptikusak, hogy a bolognai folyamat javít-e a felsőoktatás jelenlegi helyzetén. A hallgatók – akik egyébként nagyjából tisztában vannak a folyamat lényegével – valamivel nagyobb arányban (36 százalék) mondták azt, hogy ennek hatására romlik, mint hogy javul (31 százalék) a képzés színvonala. Az oktatók körében ennél is általánosabb a pesszimista vélemény (55 százalék szerint ettől romlik a képzés általános színvonala), sőt vannak (6 százalék), akik a magyar felsőoktatás legnagyobb problémájának éppen a bolognai folyamatot tartják, ami sokak számára nem differenciált képzési rendszert jelent, hanem éppen a tömegoktatás szinonimája.
 
 
A tandíjról viszont igencsak mást gondolnak a hallgatók és az oktatók (5. ábra). Azon nincs mit csodálkozni, hogy a fiatalok nem lelkesednek azért, ha fizetniük kell, az azonban talán nem magától értetődő, miért éppen azok támogatják a leginkább, akiknek már van diplomájuk, és miért azok ellenzik a leginkább, akik nem is tervezik, hogy továbbtanulnak (6. ábra). Úgy tűnik, az ő igazságérzetüket nem az bántja, hogy adott esetben részt kell vállalniuk a mások karrierjét segítő felsőoktatás költségeiből, hanem sokkal inkább az, hogy úgy érzik, a tandíj bevezetésével még messzebb kerültek a továbbtanulás lehetőségétől. Az mindenesetre biztos, hogy az érettségizett vagy érettségi előtt álló, de továbbtanulást nem tervező fiatalok bő egyötöde elsősorban a tandíjjal magyarázta azt, hogy miért nem akar egyetemre, főiskolára menni (7. ábra).
 
Az oktatók közel fele is tart attól, hogy a tandíj bevezetése növelné a képzésbe bekerülők közötti egyenlőtlenséget, ám sokan vannak olyanok is, akik pozitív változásokat várnának attól, ha a hallgatók is hozzájárulnánk a képzésük költségeihez (8. ábra). Hogy csak a legproblémásabbnak ítélt területeket említsük: minden második oktató szerint javulna a hallgatók hozzáállása, minden harmadik szerint a képzés jobban igazodna a munkaerőpiac elvárásaihoz és minden negyedik bízna abban, hogy ettől javulhatna az oktatók anyagi helyzete. Viszont ha rajtuk múlna, akkor az oktatók a kormány terveihez hasonlóan a tandíjból befolyó pénz közel felét (28 százalékát tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj, további 15 százalékát pedig szociális támogatás formájában) visszaadnák a hallgatóknak. 
 
Az elemzés két kutatás adatait tartalmazza. Az egyiket 2007. november 24-e és december 12-e között készítette a Medián Közvélemény-és Piackutató Intézet a 16 és 35 év közötti lakosságot nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentáló 1.700 fő személyes megkérdezésével. Ezt a mintát a megfelelő mintanagyság elérése érdekében egy 300 fős egyetemi, főiskolai hallgatókból álló minta egészítette ki. A másik kutatás 2008. január 28-a és február 8-a között készült az állami felsőoktatási intézményekben dolgozó főállású oktatókat nem, beosztás és intézmény szerint reprezentáló 500 fős mintán, elektronikus levélen keresztül elvégzett (on-line) megkérdezéssel.




Ábrák