Mire való az igazságszolgáltatás?
www.median.hu 
2017. május 23. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Ha a népszavazáson múlna, biztosan visszalépnénk

Ha a Momentum kezdeményezése sikerrel jár, és népszavazásra kerül sor, a budapestiek többsége amellett tenné le a voksát, hogy a főváros vonja vissza olimpiai pályázatát .  

Enyhén nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából 2015 novemberében átfogó felmérést végzett a magyar társadalom zsidósághoz való viszonyáról.
 


Olimpia: csökkenő lelkesedés

Csatlós vagy csatlakozó?

Europtimizmus



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2007. március 06.

Mire való az igazságszolgáltatás?

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai Tanszéke számára tavaly tavasszal végzett reprezentatív felmérés eredményei részletes elemzésének harmadik része az igazságszolgáltatás feladatáról és a súlyos bűncselekményekről alkotott véleményeket vizsgálja.

A magyar közvélemény általában szívesen büntet, bár a büntetést nem is elsősorban konkrét fizikai értelemben, hanem az erkölcsi rend helyreállítása szempontjából helyesli. A Medián felmérése szerint az emberek többsége úgy véli, hogy az igazságszolgáltatásnak nemcsak a sértett fél kárának helyreállításával kell foglalkoznia, hanem arról is gondoskodnia kell, hogy az elkövető büntetést kapjon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sértett helyzetének orvoslását ne tartanák az emberek az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb feladatának (a százfokú skálán 62 pont), azonban ennél nagyobb arányban értettek egyet a jog érvényesítésének erkölcsi vonatkozásával, vagyis azzal, hogy a büntetőeljárás során arra kell ösztökélni az elkövetőt, hogy megbánja tettét, és a lelkiismeret-furdalása olyan erős legyen, hogy igyekezzen helyreállítani a tettével okozott kárt. Ez arra utal, hogy a magyar közvélemény az igazságszolgáltatástól elsősorban a közös viselkedési szabályok és a közösségi normák betartatását, valamint a normakövető magatartás megerősítését várja el, ami egyébként elengedhetetlen feltétele a társadalmi bizalom működésének – a társadalomban nem a rendpárti, rendőrállamért kiáltó, mások megbüntetését önmagában értéknek tekintő ellenséges attitűd dominál. Ugyanakkor ezt a képet árnyalja valamelyest, hogy a megkérdezettek csekély többsége értett egyet azzal, hogy az eljárás során az elkövetővel való együttműködés keresése hatékonyabb a kényszer alkalmazásánál, és ezzel összhangban a többség azzal is azonosult, hogy maga a megbüntetés fontosabb az emberi jogok tiszteletben tartásánál (1. ábra).
 
Minden bizonnyal a leginkább a média játszik szerepet abban–, hogy az embereknek sokkal nagyobb az „erőszakérzetük” a valóságosnál. Konkrétan az lehet emögött, hogy a sajtóban viszonylag gyakran foglalkoznak súlyos bűncselekmények elkövetésének részletekbe menő bemutatásával, míg az enyhébbek nem kapnak nyilvánosságot Az Országos Kriminológiai Intézet adatai szerint a bűncselekményeknek „mindössze” a hét-nyolc százaléka erőszakos vagy erőszakos fenyegetéssel elkövetett cselekedet, míg a közvélemény ezt az arányt jóval magasabbra, átlagosan 55 százalékra saccolta, a leggyakoribb válasz pedig az 50 százalék volt.
 
Az egyes bűncselekmények súlyosságának eldöntéséhez a megkérdezetteknek az interjú során egy előre összeállított listából kellett kiválasztaniuk, hogy melyiket tartják a három legsúlyosabbnak és a három legkevésbé súlyosnak. Ennek alapján az látható, hogy a legenyhébb bűncselekmények jelentős mértékben szóródnak, míg a súlyosak jobban koncentrálódnak. Ez arra utal, hogy a közvéleményben nagyobb egyetértés van a súlyos, mint az enyhe cselekmények megítélésében. Néhány bűncselekmény, mint a kábítószerrel kapcsolatos, a nők ellen elkövetett, a vagyon elleni, a szexuális és a korrupciós bűncselekmények az esetek nagy többségében nem kerültek dobogós helyre sem a súlyosság, sem az enyheség kategóriájában, azaz ezek a cselekmények kevésbé kaptak határozott elutasítást vagy viszonylag egységes felmentést a válaszadók részéről. A közélet tisztasága és a társadalmi bizalom működése, megerősödése szempontjából elgondolkodtató, hogy azok közül, akik valamelyik kategóriában az első három közé sorolták a korrupciót, a túlnyomó többség az egyik legenyhébb tettnek tartotta ezt a bűncselekményt (2. ábra). Ugyanakkor a volt keleti blokk országaiban ezt nem azért tolerálják általában jobban, mint például a skandináv államokban, mert Kelet-, Közép-Európában az emberek ne néznék rossz szemmel a csalást és a tisztességtelen előnyszerzést. Inkább az lehet a magyarázat, hogy egyrészt a Kádár-rendszernek a „második gazdaságot” és a „második nyilvánosságot” működtető magatartásmintái, tapasztalatai még tovább élnek az emberek fejében, másrészt időnként az átlagember is arra kényszerül a mindennapokban, hogy szerelőnek, orvosnak pénzt csúsztasson a zsebébe, és minthogy maga is „elköveti”, kevésbé tartja elítélendőnek.
 
Az érdemi válaszokat figyelembe véve a megkérdezettek az élet és a testi épség, valamint a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket tartják a legsúlyosabbnak, és ezeket követik valamivel lemaradva a szexuális és a nők elleni bűncselekmények. A többi bűncselekményt a megkérdezettek általában a kevésbé súlyosak közé sorolták, a leginkább pedig a közlekedési bűncselekményekkel elnézőek (3. ábra).
 
A közvélemény nagyobbik része úgy véli, az emberek általában nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik a büntetőeljárás során, a várható végeredménnyel, azaz a lehetséges büntetéssel viszont igen. A megkérdezettek nagy többsége emellett úgy gondolja, hogy a bűncselekmények elkövetése nagyrészt racionális cselekvés abból a szempontból, hogy pontos mérlegelés előzi meg, tehát az elkövető kikalkulálja a lebukás és a büntetés kockázatát, illetve valószínűségét. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a társadalom egy jelentős ‑ bár kisebb ‑ része (43 százalék), a demokratikus jogállam és a piacgazdaság magyarországi írott szabályainak nem tulajdonít normateremtő funkciót, azaz megkérdőjelezi azt, hogy a jogszabályok a közösség számára fontos értékeket is kifejeznek, amikor meghatározzák, hogy melyek a helyes és melyek az elutasított viselkedések (4. ábra). Ez a vélekedés arra utal, hogy sokan nem érzik magukénak ezeket a szabályokat, hanem rájuk erőltetett, nélkülük, a fejük fölött létrehozott előírásoknak tartják őket.
 
A felmérést 2005. március 11-e és 15-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±3-5 százalék.
 
A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) finanszírozta. A kutatás az ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszéke, az Országos Kriminológiai Intézet és a Budapesti Szociális Forrásközpont együttműködésében valósult meg. A publikálás lehetőségét külön köszönjük dr. Kerezsi Klárának, a kutatás vezetőjének. A kutatás részletes eredményeiről kötet is megjelent: KEREZSI, K. (2006): A közvélemény és a szakemberek a helyreállító igazságszolgáltatásról. In: A helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségei a bűnözés kezelésében (szerk: Tamási, E.) Budapesti Szociális Forrásközpont, Budapest.
 
Az elemzés első része: Szabálykövetők-e a magyarok?
Az elemzés második része: Bizalom és előítélet




Ábrák