Hónapok óta kisebb-nagyobb ingadozás figyelhető meg a két nagy párt támogatottsága közötti különbségben, ez azonban nem érinti a lényeget: a Fidesz gyakorlatilag egy éve biztosan vezet az immár történelmi mélyponton lévő MSZP előtt (1. ábra). Kétségtelen, ha a teljes népességre vetítve vizsgáljuk a szavazási szándékok alakulását, láthatunk a mostaninál nagyobb különbséget is (idén márciusban 43:21 volt a Fidesz és az MSZP közötti verseny állása, most pedig „csak” 38:21 ez az arány, a vezető kormánypárt (és koalíciós partnere) helyzetét azonban az teszi igazán nehézzé, hogy meglévő támogatóik „harci morálja” is meglehetősen gyenge lábakon áll. A Fidesz-szimpatizánsok 72 százalékával szemben az MSZP potenciális támogatóinak csak 62 százaléka mondja, hogy egy közeljövőben megtartandó választáson biztosan részt venne. Az ellenzékiek kiemelkedő aktivitása alighanem a beígért népszavazás mozgósító hatásával is magyarázható: ha „most vasárnap” kerülne sor a referendumra, arra – állításuk szerint – a fideszesek 77 százaléka menne el, miközben az MSZP-seknek csak 33 százaléka nyilatkozik így. Egyébként a teljes népességre vetített 48 százalékos népszavazási részvételi hajlandóság annak ellenére is elmarad a parlamenti választásétól, hogy az a szám az elmúlt negyedév során 6 százalékponttal növekedett.

 

A parlamenti választásra vonatkozó részvételi szándékban is mutatkozó nagy különbség magyarázza, hogy a választani tudó „biztos” szavazók körében különösen szélesre nyílt az olló, és a Medián felméréseinek történetében először a Fideszre szavazók aránya több mint kétszerese az MSZP-re szavazókénak (2. ábra). Ez persze statisztikai értelemben a legbizonytalanabb adat, hiszen ilyen, viszonylag kis népességcsoport esetén a hibahatár jelentősen megnő. Ebben a hónapban pedig különösen kevés állampolgárról mondható el, hogy határozott pártpreferenciával rendelkezne: a választások óta még egyetlen Medián-felmérésben sem volt ennyire magas – 31 százalékos – a „bizonytalan”, vagy pontosabb kifejezéssel pártnélküli válaszadók aránya. Az adatok jól igazolják azt a kézenfekvő feltevést, hogy az elbizonytalanodás elsősorban az MSZP korábbi híveinél mutatkozik. A magukat baloldalra soroló válaszadók körében kétszerannyi a pártnélküliek aránya, mint a jobboldali öndefiníciójúak körében, sőt ha a tavalyi MSZP-szavazókat hasonlítjuk össze a tavalyi Fidesz-KDNP szavazókkal, az előbbiek körében ötszörös a jelenleg pártpreferencia nélküliek aránya. Ezek az elbizonytalanodott baloldali szavazók persze a döntő pillanatban nagy eséllyel visszatalálnának korábbi választott pártjukhoz: ha a ma pártnélküliek mégis szavaznának, a legnagyobb valószínűséggel az MSZP-re adnák a voksukat.

 

A politikai erőviszonyok hónapok óta alig változó felszíne alatt jelentős változások mentek végbe a lakosság gazdasági közhangulatában. Épp egy éve volt, amikor a megszorítások bejelentését követően soha nem látott mélységbe zuhantak a gazdasági közérzet mérőszámai, főleg a háztartások pénzügyi helyzetére vonatkozó várakozások. A lét és a tudat szövevényes kapcsolatára utal, hogy az intézkedések életbelépése után nem lett borúlátóbb a közvélemény, sőt lassan elkezdtek felfelé evickélni a mutatók. Bár az ország gazdasági közelmúltját nagyjából ugyanolyan rossznak látja a közvélemény, mint tavaly ilyenkor, a háztartások lehetőségeit illetően oldódott a pesszimizmus: egy évvel ezelőtt az emberek szűk háromnegyede, most már „csak” valamivel több, mint fele számít a pénzügyi helyzete rosszabbodására. Így a megszorítások bejelentése óta most júliusban a legkevésbé pesszimista a gazdasági közhangulat, bár a helyzetük rosszabbodását valószínűsítők aránya így is 10 százalékkal nagyobb, mint az előző parlamenti ciklus legpesszimistább hónapjában, 2004 januárjában. További újdonság, hogy a jelek szerint kezd egymásra hasonlítani a kormánypárti és az ellenzéki szavazók gazdasági helyzetértékelése: bár az utóbbiak most is sokkal rosszabbnak ítélik az állapotokat, az elmúlt néhány hónapban bekövetkezett javulás főleg az ő hangulatváltozásuknak tulajdonítható. A javuló gazdasági közhangulat azonban nemcsak a pártpreferenciákra, de az általános helyzetértékelésre sem nyomja rá a bélyegét. Hónapok óta szinte változatlan többség (júliusban 72 százalék) véli úgy, hogy az országban „rossz irányba mennek a dolgok”, és csak a megkérdezettek egyötöde (most pontosan 20 százalék) mondja ennek az ellenkezőjét.

 

Akárcsak a pártpreferenciákban, a politikusok népszerűségi listáján is hónapok óta a lényegében változatlan erőviszonyok jellemzik a helyzetet. Júliusban a legfeltűnőbb kivétel Fodor Gábor, akinek tetszési indexe a hibahatárt messze meghaladó mértékben javult. Nyilvánvaló, hogy a nemrég kinevezett környezetvédelmi és vízügyi miniszternek új szerepkörében sokkal több lehetősége van megmutatnia magát, de kétségtelen, hogy az elmúlt hetekben élt is az adódó alkalommal. Népszerűség-növekedése aligha független a Rába szennyeződése kapcsán nyújtott határozott fellépésétől. Figyelemre méltó, hogy a Fodor megítélésében tapasztalt változás (amely jórészt az utóbbi hónapban ment végbe) a kormánypárti és az ellenzéki szavazóknál egyaránt kimutatható, de az utóbbiak körében különösen nagy mértékű.

 

Annak ellenére, hogy ismét listavezető, Sólyom László köztársasági elnök megítélését viszont növekvő megosztottság jellemzi. Az elmúlt hetekben több olyan intézkedése volt (lásd: A köztársasági elnök megítélése), amelyek következtében júniusról júliusra 5 ponttal romlott a népszerűségi mutatója, és ez szinte teljes mértékben abból adódik, hogy a kormánypárti szavazók róla alkotott véleménye tovább romlott.