Ismeretlen ismerős
www.median.hu 
2017. augusztus 18. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Egészpályás feltámadás

A másfél éves távlatban mélypontnak számító áprilisi 31 százalék után a Fidesznek sikerült valamelyest javítani: a Medián június közepén készült felmérése szerint a kormánypárt ismét a teljes szavazókorú népesség 34 százalékának voksaira számíthat.
 

Hol az igazság?

A magyarok nagy többségének sok minden bántja az igazságérzetét. Az elmúlt héten készült gyorsfelmérésben három társadalompolitikai problémára kérdeztünk rá, és mindháromban nagyon sokan foglaltak el kritikus álláspontot.
 


A kormányváltók többségének tetszik Botka üzenete

Egyetemes visszaesés

A helyzet változatlan



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2009. március 06.

Ismeretlen ismerős

Mit gondolnak és mit tudnak a választók a választási rendszerről?

 
Nem tudják, de teszik – röviden ezzel a marxi bon mot-val jellemezhetnénk a magyarok választási rendszerrel kapcsolatos viselkedését. Bizonyos értelemben minden szisztéma annyit ér, amennyit a választók megértenek belőle, hiszen annál jobban képesek érvényesíteni a politikai akaratukat, minél inkább tisztában vannak azzal a folyamattal, amelynek során a leadott szavazatból parlamenti mandátumok születnek, s végső soron kormányzati felhatalmazást kapnak a politikai erők. Márpedig a magyar választók jelentős része a rendszer alapvető jellemzőivel sincs tisztában, és kétharmaduk mondta magáról, hogy nem vagy egyáltalán nem érti annak működését (1. ábra). Ennek ellenére, ha csak a leadott szavazatokat nézzük, úgy tűnik, hogy a választók viselkedése egyre jobban igazodott a rendszer logikájához.
 
Jelentősen csökkent például a parlamenti küszöbön elbukó pártok szavazataránya (2. ábra). Bejutási küszöböt a listás és vegyes rendszerek azért alkalmaznak, hogy távol tartsák a parlamenttől a kis támogatottságú, radikális pártokat, és megakadályozzák, hogy a túl sok pártfrakció hátráltassa a törvényhozást. Más kérdés, hogy vannak olyanok, akik szerint ezért túl nagy árat kell fizetni, hiszen így a szavazatok egy része nem eredményez mandátumot, vagyis elvész. 1990-ben (amikor még 4 százalék volt a küszöb a mai öttel szemben) még a szavazatok 16, 2006-ban pedig már csak a 3 százalékának jutott ez a sors. A legutóbbi választáson a korábban viszonylag sikeres parlamenten kívüli pártok többségére – mivel nem tudtak elég kopogtatócédulát gyűjteni – az ország nagy részén nem is lehetett szavazni.
 
Korántsem egyértelmű azonban, hogy a kicsik azért lettek még kisebbek, mert a szavazók megtanulták alkalmazni a küszöbszabályt, és inkább átszavaztak a bejutásra esélyesebb pártokra. 2008 nyarán csupán minden második kérdezett tudta megmondani, hogy a pártoknak legalább 5 százalékot kell elérniük ahhoz, hogy listás mandátumhoz jussanak (3. ábra). Valószínűleg ezek a pártok a szavazók túlnyomó többsége számára eleve nem merültek fel reális alternatívaként – azt pedig nehéz lenne megmondani, hogy ebben kinél mekkora szerepe volt az ideológiájuknak, az ügyetlenségüknek, illetve a kampányhoz szükséges pénz és médiahátszél hiányának.
 
De a kisebb pártokra adott szavazatok akkor is kevesebbet érnek a nagyokénál, ha az illető párt nem hasal el a bejutási küszöbön. A magyar rendszerben ugyanis a listán 10 százaléknál rosszabbul szerepelő pártoknak nagy valószínűséggel lényegesen kevesebb képviselői hely jut, mint amennyi a rájuk adott voksok alapján járna nekik. Nincs tehát mit csodálkozni, ha a szavazók rászoktak arra, hogy a nagyokra adják a voksukat: 1990-ben még csak a voksok kevesebb mint a fele esett az akkori két legnagyobb pártra, 2006-ban már a 85 százaléka. Bár a közvéleményben mára általánossá vált az a nézet, hogy nem érdemes kis pártokra szavazni – csupán minden tizedik kérdezett utasította vissza egyértelműen ezt a véleményt –, ezt kevesen hozzák összefüggésbe a választási rendszer működésével.
 
Amikor a kérdezetteknek aszerint kellett jellemezniük a szisztémát, hogy az „a szavazatokat arányosan kifejező” vagy a „nagy pártoknak kedvező” rendszerhez esik-e közelebb, akkor csak bő harmaduk helyezte a hazai szisztémát inkább az utóbbi térfélre. Magyarán a kis pártok vesszőfutásának hátterében csupán a politikailag tájékozott közönség fedezi fel a választási rendszer hatását, a többség csak annak az eredményét érzékeli: azt, hogy ezek a pártok nem jelentenek valódi kormányzati alternatívát, hiszen nem adhatják ők a kormányfőt, az esetek többségében képtelenek érvényesíteni az akaratukat a kormányban és a parlamentben.
 
A magyar szavazók egy része azonban nem leli örömét a kvázi kétpártrendszerben: a felsorolt lehetséges választásireform-javaslatok közül a legtöbben az arányosítást pártolták. Csupán a kérdezettek 9 százaléka nem értene egyet ezzel, 30 százalékuk viszont kifejezetten ezt tartotta a legfontosabbnak a felsorolt javaslatok közül, ami még akkor is megelőzi a kisebb parlament iránti igényt, ha összeadjuk a listás és az egyéni képviselői helyek csökkentését leginkább támogatók arányát (4. ábra). E két felvetés közül egyébként az előbbi, vagyis a listás helyek megritkítása sokkal népszerűbb, ami első látásra talán ellentmondásban van azzal az igénnyel, hogy a rendszer arányosabban fejezze ki a pártok valódi támogatottságát. Ám a listás mandátumkiosztás átalakításával akár úgy is arányosítani lehetne a rendszer egészét, hogy csökkentik a listás helyek számát, például úgy, hogy a pártlistás mandátumokat nem megyénként, hanem országos szinten osztják szét a pártok között (lásd: Javaslat a választási rendszer reformjára című írásunkat). Ez a megoldás már csak azért is kézenfekvőnek tűnik, mert a szavazók többsége most is úgy tudja, hogy a pártok országosan felállított listájára szavaz.
 
A felmérést 2008. június 13-a és 17-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően 2–6 százalék.
 
Kapcsolódó cikkek:
 
 




Ábrák