Zsebből menő egészség
Felmérés az egészségügyi magánkiadásokról
Magyarországon a vizitdíj bevezetése hívta fel a figyelmet a lakosság közvetlen egészségügyi kiadásaira, holott korántsem ez a legfontosabb tétel az ilyen ráfordítások közül – derül ki a HVG megbízásából készített elemzésünkből. |
Sokaknak talán meglepő: Magyarország azon országok közé tartozik, amelyekben magas a magánkiadások aránya az összes egészségügyi ráfordításból, legalábbis, ha hihetünk a fejlett országokat tömörítő OECD statisztikáinak (1. táblázat). Ezen belül is magas azon kiadások aránya, amelyeket zsebből – tehát nem valamilyen biztosításon vagy pénztáron keresztül – „csengetnek” ki a betegek. (Ráadásul az OECD adatai 2004-ből származnak, márpedig azóta jelentősen csökkentek a közkiadások a magyar egészségügyben.)
A Medián kutatásai alapján úgy becsülhető, hogy a tavaly áprilist megelőző 12 hónapban nagyjából 385, idén februárban pedig 428 milliárdot költött a felnőtt lakosság a saját egészsége érdekében (2. táblázat). Ez mindkét esetben durván a GDP 1,6 százalékát jelentette. Mindkét adatfelvételből az olvasható ki, hogy az összes egészségügyi magánkiadás közel 80 százalékát a gyógyszerre, a fogászati ellátásra és a szemüvegre-kontaktlencsére költött forintok teszik ki. Ám némi átrendeződésről is tanúskodnak az adatok. A két időpont között természetesen nőtt a vizitdíj aránya a kiadásokból, ám az egészségünkre fordított 100 forintból még így is mindössze négyet fizettünk ki ilyen címen.
A vizitdíj bevezetésétől sokan a hálapénz visszaszorulását várták – és valóban, az eredményekből akár ez a következtetés is levonható. A februárban felvett adatok szerint – a háziorvosokat nem számítva – kevesebben fordultak doktorhoz, kevesebben és kevesebb napig feküdtek kórházban, kevesebben adtak hálapénzt és fejenként kisebb összeget tettek a borítékba, mint szűk egy évvel korábban (4. táblázat). Bár a közvélemény-kutatások alapján készített összegszerű becslésekben viszonylag nagy a statisztikai bizonytalanság, az inflációt is figyelembe véve ezek az adatok azt mutatják, hogy tavaly április óta közel 30 százalékkal csökkent a hálapénz mértéke.
Hogy ez a változás nem a közvélemény-kutatásokból száműzhetetlen véletlen következménye, azt megerősíti a Medián tavaly nyáron az orvosok körében végzett felmérése is, amelyben a megkérdezettek jelentős hálapénz-visszaesésről számoltak be (lásd: Az egészségügyi reform belső megítélése). Egy ilyen változás természetesen nem csupán a vizitdíj „kiszorító hatásának” tudható be, hiszen a vizsgált időszakban eleve visszaestek a reáljövedelmek, ráadásul a gyógyszerár-támogatások kurtításának és ellátás igénybevételét korlátozó egyéb intézkedések (pl. városlisták) is lehetett ilyen hatása. Megváltoztak a paraszolvenciával kapcsolatos lakossági attitűdök is: 2006 novembere óta 6 százalékkal, 43 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hálapénz megszüntethető. (Igaz, 47 százalék továbbra is úgy véli, hogy „a hálapénz igazságtalan, de el kell fogadni, mert nem lehet megszüntetni”.) Egyébként az összes hálapénz közel felét a fekvőbetegek fizetik ki. A járóbetegek mindössze 14 százaléka dug az orvos zsebébe borítékot.
A növekvő várólisták, a szigorodó beutalási rend és a vizitdíj a jelek szerint egyelőre nem növelték a magánorvosok iránti keresletet – legalábbis a magyarok egyelőre nem választották nagyobb számban a maszek rendeléseket. Körülbelül minden tizedik polgár jár több-kevesebb rendszerességgel magánorvoshoz, a felük nőgyógyászhoz. A nőgyógyászokon kívül a betegek elsősorban privát bőrgyógyászokhoz, urológusokhoz és pszichiáterekhez fordulnak, vagyis olyan szakorvosokhoz, akiknél rossz esetben könnyen kiszolgáltatottan érezhetnék magukat. A leggyakrabban, az esetek felében mégis a fogászati ellátásért fordultunk a privát szféra szolgáltatásai felé, még akkor is, ha a magán-fogorvosoknál átlagosan kétszer annyiba kerül az ellátás. A betegek negyede régóta visszajár orvosához, orvosaihoz. Az ő 22 százalékuk csak magánrendelésre, további 8 százalékuk viszont ugyanazt az orvost keresi föl magánbetegként és az egészségbiztosító által finanszírozott páciensként is.
Bár a magyarok csupán 1 százaléka jár privát szemészhez, az optikusnál sok pénzt hagynak, hiszen minden negyedik polgár hord szemüveget vagy kontaktlencsét. A piaci szolgáltatások közül a legmeredekebben a gyógyfürdőre, wellnessre és masszázsra fordított összegek nőttek, ami a divaton túl valószínűleg azt itt elkölthető béren kívüli munkáltatói juttatások (például üdülési csekkek) emelkedésével is magyarázható.
A februári kutatás kitért arra is, hogy hányan és milyen okból nem, vagy csak késve fordultak orvoshoz, noha voltak panaszaik. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy a magyarok orvoshoz fordulási szokásaira egyszerre igaz, a nemzetközi összehasonlításban magas orvos-beteg találkozók száma és az, hogy a többség csak komolyabb panasszal fordul orvosához. A megkérdezettek 27 százaléka számolt be ilyen esetről, noha túlnyomó többségük nem érezte a panaszát igazán súlyosnak. Ezzel is összefügg az, hogy a legtöbbjük a „távolságtartását” azzal indokolta, hogy a panaszai orvosi segítség nélkül is elmúlnak (1. ábra). Ugyanakkor csaknem minden második közülük, ha csak lehet, elkerüli az egészségügyi rendszert. És persze az egészségügyi ellátás költségei is számítanak, de ezen belül a sokat vitatott vizitdíj nem játszik megkülönböztetett szerepet. Nagyjából ugyanannyian hivatkoztak az időhiányra, a gyógyszerköltségekre és arra, hogy nem akartak betegállományba kerülni.
Az összes egészségi magánkiadás 80 százalékát a felnőtt lakosság egyharmada költi el. Aligha meglepő, hogy a rossz egészségi állapotúak háromszor annyit költenek, mint a teljesen egészségesek, elsősorban a gyógyszerkiadások miatt. A nők, különösen a középkorúak jóval többet áldoznak az egészségükre, mint a férfiak, ami összefügg a nőgyógyászati szakma piacosodásával. És persze a jövedelem is számít: a lakosság legmódosabb 20 százaléka másfélszer annyit fizet, mint az alsó jövedelmi ötödhöz tartozók. A gazdagabbak nem csak wellnessre, magánorvosra és fogászatra költenek jóval többet a szegényebbeknél, hanem hálapénzre is.
Az elemzés két felmérésen alapul. A korábbit a Generali Reform Műhely keretében 2007. április 13-a és 31-e között készítette a Medián az ország felnőtt népességét reprezentáló 2500 fő személyes megkérdezésével (részletesen lásd: Az öngondoskodás esélyei). Az utóbbi felmérés a HVG megbízásából készült 2008. február 15-e és 20-a között 1200 fő személyes megkérdezésével. A minták kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±1-5 százalék.
Egyéb kapcsolódó cikkek:
1. táblázat
Egészségügyi kiadások aránya az összes egészségügyi célú ráfordításból, 2004-ben az OECD tagállamaiban - százalék
Összes magánkiadás* | Zsebből fizetett kiadás | |
Ausztrália | 32,5 | 20,0 |
Ausztria | 29,3 | 14,7 |
Belgium | 28,2 | 23,5 |
Csehország | 10,8 | 10,4 |
Dánia | n. a. | 13,9 |
Egyesült Államok | 55,3 | 13,2 |
Egyesült Királyság | 13,7 | n. a. |
Finnország | 23,4 | 18,9 |
Franciaország | 21,6 | 7,6 |
Görögország | 47,2 | 45,2 |
Hollandia | 37,6 | 7,8 |
Írország | 20,5 | 13,5 |
Izland | 16,6 | 16,6 |
Japán | 18,5 | 17,3 |
Kanada | 30,2 | 14,9 |
Korea | 48,6 | 36,9 |
Lengyelország | 31,4 | 28,1 |
Luxemburg | 9,6 | 6,7 |
Magyarország | 28,5 | 25,1 |
Mexikó | 53,6 | 50,6 |
Németország | 23,1 | 13,3 |
Norvégia | 16,5 | 15,7 |
Olaszország | 24,9 | 21,0 |
Portugália | 26,8 | 20,6 |
Spanyolország | 29,1 | 23,6 |
Svájc | 41,6 | 31,9 |
Svédország | 15,1 | n. a. |
Szlovákia | 11,7 | 11,7 |
Törökország | 27,9 | 19,3 |
Új-Zéland | 22,6 | 17,2 |
*magánbiztosítónak és egészségpénztáraknak befizetett összegeket is tartalmazza
n. a.: nincs adat
Forrás: OECD
2. táblázat
Egészségügyi magánkiadások mértéke adatfelvételt megelőző 12 hónapban - felnőtt népesség
2007. április | 2008. február | |||
milliárd Ft. | százalék | milliárd Ft. | százalék | |
gyógyszer | 226,8 | 59,0 | 257,9 | 60,3 |
fogászat | 51,0 | 13,2 | 56,8 | 13,3 |
optika, kontaktlencse | 28,2 | 7,3 | 28,0 | 6,6 |
hálapénz | 27,7 | 7,2 | 21,0 | 4,9 |
vizitdíj és kórházi napidíj | 4,4 | 1,1 | 17,7 | 4,1 |
gyógyfürdő, wellnes, masszázs | 10,3 | 2,7 | 17,6 | 4,1 |
egyéb magánorvos | 14,8 | 3,8 | 11,9 | 2,8 |
egészségügyi intézménybe való utazás | 8,0 | 2,1 | 7,3 | 1,7 |
természetgyógyászat | 7,3 | 1,9 | 4,8 | 1,1 |
gyógyászati segédeszközök | 5,8 | 1,5 | 3,9 | 0,9 |
szakápolás | 0,3 | 0,1 | 0,6 | 0,1 |
összesen | 384,7 | 100,0 | 427,5 | 100,0 |
3. táblázatEgészségügyi magánkiadások mértéke a 2008. februárja előtti 12 hónapban - felnőtt népesség
Költött erre (százalék) | Átlagosan* elköltött összeg (forint) | |
gyógyszer | 84 | 37 561 |
vizitdíj és kórházi napidíj | 75 | 2 879 |
fogászat | 29 | 23 982 |
hálapénz | 14 | 17 575 |
optika | 12 | 27 891 |
utazás egészségügyi intézménybe | 12 | 7 610 |
egyéb magánorvos | 9 | 16 731 |
gyógyászati segédeszközök | 8 | 6 731 |
gyógyfürdő, wellnes, masszázs | 7 | 30 454 |
természetgyógyászat | 4 | 17 052 |
szakápolás | 1 | 18 277 |
*az e célra költők átlagában4. táblázatEgészségügyi igénybevétel és hálapénz-fizetési szokások az adatfelvételt megelőző 12 hónapban -százalék és forint átlag
2007. április 2008. február HÁZIORVOS volt háziorvosnál 70 73 fizetett hálapénzt (az igénybevevők között) 12 9 hálapénz átlaga 6985 8021 ÜGYELET volt ügyeleten vagy kihívta az ügyelete 11 13 fizetett hálapénzt (az igénybevevők között) 38 24 hálapénz átlaga 4154 3131 ALAPELLÁTÁS EGYÜTT volt 71 75 fizetett hálapénzt (az igénybevevők között) 15 12 hálapénz átlaga 6787 6886 JÁRÓBETEG volt járóbeteg szakrendelésen 47 43 fizetett hálapénzt (az igénybevevők között) 18 14 hálapénz átlaga 14418 12278 KÓRHÁZ volt fekvőbeteg kórházban 16 13 fizetett hálapénzt (az igénybevevők között) 49 42 hálapénz átlaga 19738 21416